A konferencia megnyitóján dr. Merkely Béla kiemelte: a Semmelweis Egyetem rektoraként büszkeséggel tölti el, hogy a tudományos fórum különleges helyet foglal el nemcsak az egyetem életében, hanem a nemzetközi orvostudomány térképén is. Emlékeztetett, hogy a szakmai fórum 26 évvel ezelőtt a Semmelweis Egyetem kiváló szakembereinek, dr. Farkas Henriette-nek és dr. Varga Liliannak köszönhetően jött létre.
„A rendezvény 1999 óta íródó története kivételes példája annak, hogyan válhat egy szakterület elkötelezett közössége globális szintű, együttműködésre épülő hálózattá – mindezt egy ritka, de életveszélyes betegségcsoport jobb megismerése, kezelése és megelőzése érdekében. A Semmelweis Egyetemen elkötelezettek vagyunk amellett, hogy pácienseinket és a tudomány előrehaladását szolgáljuk. Ennek érdekében folyamatosan bővítjük nemzetközi kapcsolatainkat is az oktatás és a kutatás területén. Mi sem bizonyítja ez jobban, mint hogy mai eseményünkre 43 országból több mint 400-an regisztráltak” – fogalmazott dr. Merkely Béla.
A megnyitó esten dr. Karikó Katalin, Nobel-díjas kutató, a konferencia kiemelt előadója az mRNS-kutatásról, valamint életútjáról tartott rendkívül izgalmas és jó hangulatú előadást. A gazdag tudományos program során a résztvevők 7 szekcióban összesen 49 szóbeli előadást hallgathattak meg, illetve két szekcióban összesen 58 posztert tekinthettek meg. A 107 elfogadott tudományos absztrakt mellett dr. Karikó Katalinnal együtt öt meghívott előadó is gazdagította a programot. Steffen Thiel, az Aarhus-i Egyetem professzora egy nemrég előtérbe került gátló fehérje, az Inter-α-trypsin inhibitor heavy chain 4 (ITIH4) angioödémában betöltött lehetséges szerepéről beszélt, míg a larisszai genetikus professzor, Anastasios Germenis a teljes exom szekvenálások során véletlenül felfedezett patogén, illetve ismeretlen jelentőségű variánsokkal való teendőket ismertette. Dr. Cervenák László, a Belgyógyászati és Hematológiai Klinika Kutatólaboratóriumának tudományos főmunkatársa előadásában beszámolt arról, hogy a terápiás antitestekkel mi történik a szervezetben. Bruce Zuraw, a San Diego-i Egyetem allergológus-immunológus professzora az új fejlesztésű gyógyszerek alkalmazásával kapcsolatos kihívásokról tartott gondolatébresztő előadást.
A konferencián bemutatott előadások és poszterek absztraktjait az Allergy, Asthma and Clinical Immunology tudományos folyóiratban, nyílt hozzáféréssel publikálják a szervezők. Több prezentáció is foglalkozott a mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségével, mind a diagnosztika, mind a betegregiszterek kialakítása tekintetében. Emellett számos bemutatott kutatás fókuszált betegeket érintő témákra, mint például az életminőség, a betegséggel kapcsolatos betegségteher vagy az angioödémához kapcsolódó társbetegségek témaköre.
A dr. Farkas Henriette vezette kutatócsoport saját eredményeit bemutató tudományos előadások és poszterek számos témakört érintettek. Vizsgálták a magyar HAE betegekben a komorbiditás és sebészeti beavatkozások előfordulását, összehasonlították a herediter angioödémás betegség lefolyását a magyar női és férfi betegek esetében, beszámoltak a hazánkban gondozott betegek körében újonnan felderített SERPING1 variánsokról, bemutattak egy eljárást, amivel a R444C mutációt hordozó C1-inhibitor különböző formáit lehet elkülöníteni, és rámutattak a komplementrendszer teljeskörű analízisének jelentőségére a központi idegrendszert érintő angioödémák differenciáldiagnosztikájában.
Az elmúlt nyolc évben a herediter angioödémás gyermekek kezelésében bekövetkezett pozitív változások arra ösztönözték a nemzetközi szakértői közösséget, hogy a korábbi konszenzus frissítésével irányelvet alakítsanak ki az angioödémás gyermekeket ellátó egészségügyi szakemberek számára. A javasolt irányelveket Farkas Henriette vezetésével egy nemzetközi szakmai testület előkészítette, az ajánlásokat véglegesítő szavazásnak pedig az idei konferencia adott teret.
Immár hagyomány, hogy a konferencián az orvosok, klinikai- és alapkutatók mellett részt vesznek a betegek képviselői, valamint gyógyszerfejlesztők is. A négy szektorból érkezők közti szoros kapcsolat és a közös gondolkodás igen gyümölcsöző együttműködések kialakulásához vezethet, amit jól illusztrál az egyre korszerűbb, egyre többféle hatásmechanizmusú szerrel folyamatban levő, illetve tervezett klinikai vizsgálat a herediter angioödémás betegek kezelésére. Emellett, ahogy egyre több angioödémás kórkép patomechanizmusában derül fény a bradikinin szerepére, úgy lehet ezen gyógyszerekkel egyre szélesebb betegcsoport életminőségét is javítani.
A hagyományoknak megfelelően az ünnepélyes megnyitón osztották ki a HAE (HANO-s) betegekért kitüntetést („For HAE Patients” Award), amelyet idén a francia dr. Laurence Bouillet vehetett át. A tavaly elhunyt német dermatológus professzor, dr. Marcus Maurer posztumusz kapta meg az elismerést. Mint a korábbi években, idén is egyénenként 2500 euró ösztöndíjban részesült a konferencia négy legjobb 35 év alatti fiatal előadója. A független nemzetközi zsűrit Stephen Betschel, a torontói klinikai immunológus és allergológus professzora vezette. Az egyetemről díjazott lett Voloncs-Mindszenthy Lili (témavezetők: Farkas Henriette és dr. Horváth Hanga Réka) a Belgyógyászati és Hematológiai Klinika Országos Angioödéma Referencia és Kiválósági Központjának TDK-hallgatója.
Mielőtt a főszervezők, dr. Farkas Henriette és dr. Varga Lilian tudományos főmunkatárs lezárták a konferencia programját, a korábbi hagyományokhoz híven, a résztvevők összefoglaló előadást kaptak útravalóul a négy nap során hallottakról, melyet előzetes felkérés alapján idén az izraeli Avner Reshef allergológus és immunológus professzor tartott. A workshop szervezésében a Diamond Congress Kft. nyújtott segítséget.
A témával kapcsolatos sajtóközlemény a linkre kattintva olvasható.
Forrás: Belgyógyászati és Hematológiai Klinika – dr. Farkas Henriette, dr. Varga Lilian
Fotó: Thaler Tamás
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.